Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ron Burgundy 2

2014.05.02

 Nos, az első rész annak idején nagyot tarolt. A kritika is jól fogadta, és anyagilag is szépen termelt. Mára pedig kisebb fajta kultstátuszt vívott ki, nem érdemtelenül. Will Farrell-t sokan utálják, nem értik, miért tart ott, ahol, de kétségtelen, sok jó vígjáték és sok jó karakter köthető nevéhez. És ezek közül is a legkiemelkedőbb talán a Ron Burgundy legendája:) Ráadásul Will melett feltünik Steve Carell és Paul Rudd is, szóval minden grantált a jó szórakozáshoz.

Nincs ez másképp a második résszel sem. Anyagilag ez is szépen kaszált kint, kritika sem huzta nnyira le:) Hogy mégsem jött be itthon mozikba, az talán amiatt van, hogy itthon kevésbé ismert az első rész is, továbbá Will Farrell neve sem húzónév egyáltalán. 

De van olyan jó, mint az előzmény? Természetesen nincs. Azt nem tudták űberelni, sem elérni, viszont nem sokkal marad le. Egy két kínosan fájó és balulsikerült poén akad, persze, de nagyrészt az elvont, morbid humora betalál. A történet egy idiótaság, ahogy az egész film is. Itt semmit nem kell komolyan venni, és ez így is van jól.A film végi nagy csatajelent pedig... hát már csak amiatt megérdemli, hogy megnézzük. Annyi világsztár cameo-zik abban a jelenetben, hogy a Grad hotel Budapest csak Zs kategóriás kisfilm emelett. 

Összegezve: felnőni nem sikerül elődjéhez, de egészen megközelíteni azt igen. Akinek tetszett az, ezzel sem fog mellényúlni.

Ajánlott: Az első rész és Will Farrell rajongóknak. A morbidabb humor kedvelőinek.

Nem ajánlott: Minden : " utáljuk Will Farrell-t" klub tagnak, a kifinomult humor szerelmeseinek.

Értékelés: 70%

anchorman-2-image.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.