Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Noé

2014.04.23

 Mindjárt az elején elmondanám az én álláspontomat: én valahogy a jó és a rossz között vagyok, véleményt tekintve, de egy kicsit inkább a jó irányába lengek ki. 

Szerintem például azzal semmi baj, hogy nem követi hűen egy film az adaptálandó alkotást, még ha az a Biblia is. Ha az a sztori érdekel, majd elolvasom. Ilyen szempontból, hogy ez elrugaszkodott a történtektől, nekem nem okozott nagy gondot. A film érdekes, a színészek jók, Russel Crowe amugy is egyik kedvencem, és itt sem okoz csalódást, talán Emma Hermione-nál rezeg a léc, de kit érdekel, nála nem is számított senki nagy alakításra. A film második fele pedig kifejezetten izgalmas szerintem, ahogy az emberi gyarlóság, kátely közt őrlődnek szereplőink, főként Noó. Szerintem ez a része érdekesebb a filmnek, de nyilván a látvány meg az első felében van.

Na de pont a látvány... Operatőrileg furcsa kettősséget fedeztem fel. Egyes jelentetek, snittek nagyon szépen vannak fényképezve, néha pedig minta valami paint hátteret mázoltak volna fel nekünk. Bár ez lehet a vizuális látványért felelős csapat hibája, de akkor is, egy ekkora költségvetésnél ez szerintem inkább művészi félrecsúszás. Mint ahogy a kőangyalok is. Most oké, hogy voltak ilyenek, stb, stb, de szerepük is rossz dramaturgiailag, plusz látványban sem remekelnek. Az csak hab a tortán, hogy az amugy sem jó szinkronhangnak köszönhetően a Gyűrűk Ura fa entjei hangján bezélnek. Bár lehet ez csak kacsintás az amugy is a fantasy eposzra hajazó látvány miatt.

Szóval felemás a film szerintem, halhatatlan biztos nem lesz, nekem legalább is tuti nem.

ÉRTÉKELÉS: 65%

Ajánlott: Russel Crowe fanoknak, Bibliaellenes csoportoknak, kőangyaloknak.

Nem ajánlott: Biblia kutatóknak, papoknak, Harry Potter rajongóknak.

TÖRTÉNET: Bátorságról, önfeláldozásról és reményről mesél Darren Aronofsky, amikor a közönség elé tárja személyes vízióját Noéról. Az Oscar-díjas Russell Crowe alakítja Noét, azt az embert, akit Isten nagy feladatra választott ki, mielőtt vízözön pusztította volna el a világot. A film lenyűgöző vizuális kalandra hív, miközben olyan örök témákat boncolgat, mint jó és rossz küzdelme, pusztítás és kegyelem, remény, család és új esélyek lehetősége.

noe-2014-imagen-27.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.